16. forduló
(2005.03.05-06)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Forduló-hangoló
Szombat
Létavértes (1.)–Volán-Sényő (5.) Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: –
Sokan panaszkodnak a felkészülési körülményekre mostanában, mégis azt mondom,
amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Azt sajnáljuk, hogy éppen a
Spartacus elleni edzőmeccsünk maradt el, mert az erőpróbának jó lett volna.
Sorsolásunk következtében az elején játsszuk le a nehéz meccseket, de őszi
szereplésünkkel megteremtettük annak lehetőségét, hogy a listavezető otthonában
nyugodtan, veszítenivaló nélkül lépjünk pályára. Göncz három sárga, Várnai piros
lap miatt nem játszhat.
Vasárnap
Szakoly (15.)–Rakamaz (4.) Gerliczki János, szakolyi szakmai tanácsadó: –
Az eltervezett munkát el tudtuk végezni, igaz, nem mindig azzal a létszámmal,
amit szerettünk volna. A fizikumot a hóban végzett futásokkal is javítani tudtuk
és kellő számú edzőmeccset is játszottunk. Az őszi erőviszonyok alapján a
vasárnapi meccs egyértelmű favoritja a Rakamaz, mégis háromesélyesnek érzem a
mérkőzést, amelyen jó lenne meglepetést okozni. Brekk János, rakamazi edző: –
Miután sokan halasztásról beszéltek, ezért kicsit váratlanul ért bennünket a
rajt, de így van ez jól, meg kell kezdődnie a küzdelemnek. Amíg tornateremben
voltunk és futottunk, addig elvégeztük a tervezett munkát, később a
pályaviszonyok megnehezítették a dolgunkat, de a többi csapattal szemben aligha
kerültünk hátrányba. A vasárnapi meccsre a papírformát gyorsan el kell
felejteni, mert ellenfelünk átszervezett, megerősödött csapattal vág neki a
tavasznak, ennek ellenére nyerni akarunk.
Tuzsér (3.)–Mád (7.) Révész
Attila, tuzséri edző: – A jó rajt mindig fontos, még akkor is, ha a felkészülési
körülményeink nem voltak éppen ideálisak. Ez azonban nem mentség, mint ahogy az
sem, lesznek a rajton hiányzóink. Hazai pályán csakis a győzelem az elfogadható.
Tudósítások, eredmények
Szakoly–Rakamaz
3–3 (2–2)
Szakoly, 150 néző, v.: Kristán. Szakoly:
Tuska – Kertész (Burik), Paulik Z., Pámer, Koskovits, Szemán (Dobos), Tardi,
Gráf, Vass, Komi, Ványi. Szakmai tanácsadó: Gerliczki János. Rakamaz:
Mudri – Gerliczki M. (Fiumei), Baka (Csernijenko), Homann, Asztalos, Leskó,
Riczu, Székely, Domokos, Fekete, Papp. Edző: Brekk János.
Gól: Gráf (14. perc), Ványi (35.),
Koskovits (70.) illetve Papp (7., 69.), Domokos (11.).
Jó: Komi, Tuska, Pámer, Gráf, Vass illetve
Mudri, Fekete.
Gerliczki János: – Kitünő játékvezetés
mellett, igazságos döntetlent harcoltunk ki.
Brekk János: – Igazságos a döntetlen, bár
érzésem szerint közelebb álltunk a győzelemhez.
(Fotó: Racskó Tibor)
Tuzsér–Mád 1–0 (1–0)
Tuzsér, 200 néző, v.: Nagy Cs. Tuzsér:
Fintor – Lakatos, Dancs, Tóth Á., Lupcsa, Iván, Mitró, Bagin (Babjak), Cseke,
Gergely (Dancs A.), Spekker. Edző: Révész Attila.
A tuzsériaknak duplán megtérült a kemény munka:
egyrészt a szurkolók segítségével letakarított pályán Lakatos mindjárt a kezdés
után beköszönt, így ebben az évben tétmérkőzésen ő jegyzi az első gólt ebben az
osztályban.
Másfelől és ez a lényeg: megszerezték a három pontot. Igaz, a küzdelmes
mérkőzésen a hazaiak sok helyzetet kihagytak, naggyá tették a vendégek kapusát,
ugyanakkor győzelmük nem forgott veszélyben.
Gól: Lakatos (1.).
Jó: Lakatos, Iván, Lupcsa, Dancs B., Cseke.
Révész Attila: – A mérkőzést végig
kontrolláltuk, szép támadásokat vezettünk, sajnos a végjáték még nem az igazi.
Győzelmünk megérdemelt.
Az Ibrány SE
szabadnapos volt.
A forduló többi mérkőzését elhalasztották.
|